SOUS-VIDE BLOG

A Kultikus étel - Csülök

A Kultikus étel - Csülök

A tökéletes újévi csülök receptje

A csülök egy kultétel, még ma is, de ugyanakkor megosztó is.  Éppen úgy, mint a pacal, sőt általában az újra divatba jött belsőségek. Aki nagyokat szeret zab……..szóval nagyétkűeknek ez egy ünnepi étel, mások kiborzonganak a zsíros, szaftos húsdarab láttán.talalt_csulok.JPG

Mit jelent, hogy tökéletes recept? Van olyan egyáltalán? Ahány konyha, annyi szokás, és ki így szereti, ki úgy. Másként készítették el az első világháború előtti Magyarország sokszínű  gasztronómiájának világában és megint máshogy készítik el faluhelyen. Sokan vannak akik kemencében és tudomyányos módszerekkel  a legmenőbb vendéglátó helyeken.

Néhány fontos és jellemző paraméterében, azonban mindegyik megegyezik, amikor azt mondjuk: Ez volt életem legjobb sült csülke. Legyen a hús omlós, a bőre ropogós, mint a csipsz, teljes keresztmetszetében finoman fűszeres legyen, és finoman füstölt íz hassa át. Bizony egy kezemen meg tudom számolni hányszor  ettem életemben ilyet. Éveken át kerestem a módszert hogyan tudnám  reprodukálni.  Finomak lettek, de nem a várva várt íz és eredmény hozták.

A Kultikus étel - Csülök Tovább
Séfek a Sous-Videról 2. rész-Bolla Róbert

Séfek a Sous-Videról 2. rész-Bolla Róbert

Egy nagyon régóta, lassan egy évtizede tartó munka derekán úgy gondoltam, éppen itt az ideje megkérdezni a séfeket, szakácsokat, oktatókat, magánembereket arról, hogyan tudták hasznosítani a tanultakat, vagy kihasználni a sous vide gépek precizitását.

Januárban Bolla Róbert, a tatai Hotel Kristály technológiai fejlesztéséért felelős Sous-Chefje volt a vendégünk.image-c4fc2a02b88f5f53182f0ed6d073f608600ca4a581149ab61aef45bb116e989f-v.jpg

Gasztronauta: Robi, rég volt, amikor először találkoztunk. Akkor a Platán étterem Séfje voltál, és Jakabffy László úr kért meg, hogy segítsek meghonosítani a technológiát a konyhátokban. Abban az időben nagyon nyitott voltál, faltad a könyveket, szívtad az infót. Ma mi a helyzet?

Séfek a Sous-Videról 2. rész-Bolla Róbert Tovább
Chefek a Sous-Videról

Chefek a Sous-Videról

Gasztronauta-Séfek a Sous-Vide-ról

Egy nagyon régóta, lassan egy évtizede tartó munka derekán úgy gondoltam éppen itt az ideje megkérdezni a Séfeket, szakácsokat, oktatókat, magánembereket arról, hogyan tudták hasznosítani a tanultakat, vagy kihasználni a sous-vide gépek precizitását.

Decemberi riportalanyunk volt mesterem, Edvi László, aki miután bejárta Európa konyháit, már több mint egy évtizede a Danubius Hotels Executive Chefje, a Rába Hotel és a Belga étterem konyháját vezeti.letöltés (1).jpg

Gasztronauta;

Chef úr, 14 éve már hogy megszerettette velem a szakács szakmát.  Megmutatta, hogy egypár öntöttvas serpenyővel és egy jó tűzhellyel milyen kreatív konyhára képes egy Séf, aki szerelmese a szakmájának. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, mik a legfontosabb technológiai változások?

Edvi László;

Nagyon sok, és hasznos újdonság született a mi szakmánkban is,úgy a technológia, mint a különböző alapanyagok tekintetében. A teljesség igénye nélkül: Sous-Vide, PacoJet, Thermomix, sokkoló hűtő, szifon, zselésítők, kötőanyagok, ragasztó (aktíva),  xantan stb.

Gasztronauta;

Hol hallott először a sous-vide-ról, és melyik előnye fogta meg elméletben?

Chefek a Sous-Videról Tovább
Az új konyhatechnológiák és eszközei-5.rész A Sous-vide hazai temperáló eszközei

Az új konyhatechnológiák és eszközei-5.rész A Sous-vide hazai temperáló eszközei

A Sous-Vide hazai temperáló eszközei

A Sous-Vide teljes elterjedésében az jelentett eddig gondot, hogy az eszközök importból származva meglehetősen borsos áron voltak kaphatók, a garancia érvényesítése komoly gondot okozott, az alkatrészellátás bizonytalan volt. Az áttörést a saját gyártású Sous-Vide Chef jelentette, melyek nagy gyakorlati tapasztalat utáni fejlesztőmunkával tökéletesítettek és a hazai éttermek igényeire és anyagi lehetőségeire szabva.Sous-Vide Chef GS-1000+ kád.jpg

3 típusú hőkezelő eszköz alkalmazható nagy biztonsággal a sous-vide technológia hőkezelési fázisában.

Az új konyhatechnológiák és eszközei-5.rész A Sous-vide hazai temperáló eszközei Tovább
A Sous-Vide otthoni eszközei

A Sous-Vide otthoni eszközei

A Sous-vide otthoni eszközei, használatuk, működésükx.jpg

A Sous-Vide technológia otthoni  alkalmazásának elterjedése, némi késéssel ugyan, de egyértelműen fejlődésnek indult a hazai háztartásokban  is. Ahhoz, hogy ez létrejöjjön, két fontos tényezőnek köszönhető. Az egyik, hogy a megvalósításhoz szükséges precíziós eszközökök ma már széles körben beszerezhetőek, áruk folyamatosan optimalizálódik, a másik pedig az, hogy már hozzáférhető a technológia szakszerű oktatása, a háztartások által közkedvelt távoktatás formában is.

Az eszközeiről 

A Sous-Vide otthoni eszközei Tovább
OTTHONI SOUS-VIDE CSOMAG

OTTHONI SOUS-VIDE CSOMAG

INOX vákuumgép + INOX Sous Vide gép+ Karácsonyi receptek!

 Csomagban  – bruttó 119 990Ft

x.jpg

Sous Vide gép 10 l. INOX.:
• Főzőmedence (mm): 300 x 220 x 150 (8L)
• Feszültségigény: 230V, 50 Hz
• Teljesítmény: 800W
• Gép mérete (mm): 380 x 250 x 220
Tulajdonságok:
• Rozsdamentes Inox kivitel
• Átlátszó kamratető
• Könnyű tisztíthatóság
• LCD kijelzős kezelőfelület
• Vízkeringető rendszer, amely a hőmérsékletkülönbséget 0.5°C alatt tartja

Rozsdamentes Háztartási Vákuumgép:
• Külső méret (mm): 340 * 150 * 64
• Hegesztési méret: 28 cm
• Feszültségigény: 230V, 50 Hz
• Teljesítmény: 155W
Tulajdonságok:
• Alacsony zajszintű kivitelezés
• "Impulzus" gomb, amellyel szabályozható a Vákuum, hogy a puhább ételek se sérüljenek
• 3 mm széles hegesztés, amely megakadályozza a szivárgást és biztos, erős zárást ad
• Használható csak lezárásra is a beépített "Sealing Only" opcióval 

+ AJÁNDÉK vákuumtasak a csomagban
1+1  ÉV GARANCIA

 MEGRENDELEM MOST! 

 

OTTHONI SOUS-VIDE CSOMAG Tovább
ÚJ HÁZTARTÁSI SOUS-VIDE ESZKÖZEINK

ÚJ HÁZTARTÁSI SOUS-VIDE ESZKÖZEINK

 

 MEGÉRKEZTEK ÚJ OTTHONI SOUS-VIDE GÉPEINK!

DE MI AZ A SZUVID?           

Sous-Vide főzőautomata 6 literessv1.jpg

Digitális kijelző
Tapadásmentes belső
Időzítő
1 °C pontosság

 Ár; bruttó 49.900-Ft

Sous-Vide főzőautomata 10 literes űrtartalomSV 2 Explosion 300dpi.jpg

Inox burkolat

0,5°C pontosság
Vízeringető szivattyú!
Digitális kijelző

Ár; 69 990-Ft

Szeretne otthonában is tökéletes ételeket készíteni?

 MEGRENDELEM MOST!

ILove_donto_20110527_157.jpg

 

ÚJ HÁZTARTÁSI SOUS-VIDE ESZKÖZEINK Tovább
A sous-vide eszközei

A sous-vide eszközei

Sous-Vide eszközei, használatuk, működésük

sous_vide_chef 1.jpg

Vákuum csomagolás alkalmazásával mely a levegőt és nedvességet nem ereszti át, az oxigén kizárása gátolja az aerob baktériumok elszaporodását. A hegesztés minden ponton folyamatos és sérülésmentes kell, hogy legyen.

-VákuumozógépGastrovacPro.jpg

A vákuumtasakból a levegő 99,9%-át ki kell szívni, ezért csakis az erre alkalmas vákuumszivattyúval rendelkező berendezések használata javasolt. A vákuumozó további fontos feladata, hogy folyadékkal tudjuk levákuumozni az alapanyagokat, hogy mártásban, szószban, pörköltalapban, fűszerolajban, marinádban is tudjunk hőkezelni, illetve hidegen marinálni, ezt a funkciót csakis a kamrás vákuumgépek tudják biztosítani.

Fontos még továbbá, hogy a biztos légmentes zárás érdekében dupla hegesztőszálas vákuumozót használjunk. Ez biztosítja, hogy nem kerülhessen levegő a vákuumtasakba még akkor sem, ha az egyik hegesztőszál nem működik tökéletesen zsírosodás, elégés, folyadék kicsordulása miatt.hc_hi_hegesztoszal.jpg

A sous-vide eszközei Tovább
Sous-Vide Chef megérkezett!

Sous-Vide Chef megérkezett!

MEGÉRKEZTEM!

Sous-Vide Chef vagyok, az újszülött sous-vide kád. Oktatás is jár hozzám!

Sous-Vide Chef belső Sous-Vide ChefSous-Vide Chef rács

 

GS-2020

Születtem 2013.Március 7.-én
Méreteim 540x335x240mm, 20 liter

Nagyobb testvéreim és szüleim is vannak, sőt a nagyapám egy igazi óriás!
Sokat tököltek velem fejlesztőim, hogy ilyen vonzó legyek, és tökéletesen működjek.
Magyarországon születtem, erre garanciám is van.
Alkatrészeim, kiegészítőim azonnal beszerezhetők. 
Elválasztó rácsom segít bennem kiigazodni.
Sosem kések, hajszálpontos vagyok!

Keltsd életre vízkeringető rendszerem!
Keveset fogyasztok, mégis olcsón a Tiéd lehetek....
Bevezető áron megszerezhetsz, mert megérdemelsz!

Főzz velem könnyedén, mint a legjobb Séfek!ILove_donto_20110527_157.jpg

KEDVELŐIMNEK  10%-al olcsóbb vagyok!


Sous-Vide Chef GS-1000.jpgSous-Vide Chef 1000 merülő Sous-Vide gép 10-50 literig alkalmazható, bármilyen edényben

-Rozsdamentes kivitel
-0,3 C pontosság
-Digitális P.I.D szabályzás
-Rögzítő elemek
-Működési hőmérséklet 20-90 C ig
-Max kapacitás 50 literig
-Folyadék szint érzékelő
- 2000W
-Keringető szivattyú 600Liter/óra


 

Készíts velem tökéletes és egészséges ételeket! KAPCSOLAT

Sous-Vide Chef megérkezett! Tovább
Oktatással kombinált sous-Vide csomagok otthonra

Oktatással kombinált sous-Vide csomagok otthonra

CSOMAG AJÁNLATAINK

"Home" kezdőcsomag 79.990-Ft +áfa

Sous-Vide 6 lileres főzőautomata

Külső vákuumozógép

Légcsatornás, bordázott vákuumtasak 50 db

 3 alkalmas távoktatás+ receptkönyv

ÉRDEKLŐDÉS, MEGRENDELÉS

 

"Home Pro" Otthoni  csomag 119.000-Ft+áfa

Sous-Vide 10l. Inox, vízkeringetős készülék

Külső Inox vákuumozógép

Légcsatornás, bordázott vákuumtasak 100 db

3 alkalmas távoktatás, + receptkönyv, vagy

1 alkalmas intézményi sous-vide képzés választható tematikákkal, étkezéssel

ÉRDEKLŐDÉS, MEGRENDELÉS

Oktatással kombinált sous-Vide csomagok otthonra Tovább
A SOUS-VIDE MIKROBIOLÓGIÁJA 7.

A SOUS-VIDE MIKROBIOLÓGIÁJA 7.

 

A húsok hőkezelésének a célja szín-, íz-és állománykialakítás, a nemkívánatos mikrobák elpusztítása, valamint a nyers fehérjék emészthetőségének javítása.
A húsok jellemzője a miglobin és származékai által meghatározott színárnyalat, az ezek koncentrációjával összefüggő telítettség, valamint a hús kolloidkémiai szerkezetével összefüggő fizikai jellemzők által befolyásolt világosság (halványság).
A SOUS-VIDE MIKROBIOLÓGIÁJA 7. Tovább
TUDJON MEG TÖBBET A SOUS-VIDE-RÓL!

TUDJON MEG TÖBBET A SOUS-VIDE-RÓL!

SZERETNE ÖN HÓNAPOKIG KÍSÉRLETEZGETNI A VÁKUUM ALATTI FŐZÉSSEL?

SZERETNÉ, HA VÉGZETES HIBÁK CSÚSZNÁNAK A TECHNOLÓGIA FOLYAMATÁBA SZAKÁCSAI MIKROBIOLÓGIAI HIÁNYOSSÁGAI MIATT?

 

SZERETNÉ, HA IDŐTLEN-IDŐKIG CSAK VINNÉK A PÉNZÉT AZ ÚJ TECHNOLÓGIÁKAT RÉSZLETEIBEN BEMUTATÓ ELŐADÁSOK?

 

AKKOR NE KATTINTSON IDE;

culinartist.blog.hu/2009/04/11/interaktiv_sous_vide_oktatas_1

TUDJON MEG TÖBBET A SOUS-VIDE-RÓL! Tovább
INTERAKTÍV SOUS-VIDE OKTATÁS

INTERAKTÍV SOUS-VIDE OKTATÁS

                                                          

BEMUTATKOZÁS

 

 

Magam már 2006 óta kutatom a sous-vide technológiában rejlő lehetőségeket, valamint a leggazdaságosabb és a lehető legbiztonságosabb előállítására vonatkozó paramétereket.

Ma már  úgy gondolom, hogy biztonságosan előállítható és hosszú ideig frissen tarható a sous vide félkész termék. Erről árulkodik a Cikk a Vendéglátás magazinban.

INTERAKTÍV SOUS-VIDE OKTATÁS Tovább
KÜLÖNÖS SZILVESZTER

KÜLÖNÖS SZILVESZTER

KÜLÖNÖS, HISZEN EDDIGI SZILVESZTEREIMET A KONYHÁN TÖLTÖTTEM. MOST VISZONT ELSŐ ÍZBEN A KARÁCSONYI PREMIER HATÁSÁRA SOUS VIDE ÉTELEK ELKÉSZÍTÉSE, MAJD AZ OTTHONI BEFEJEZŐ MŰVELETEKRE VALÓ FELKÉSZÍTÉS A FELADATOM.

CÉLOM, HOGY LEHETŐSÉGET BIZTOSÍTSAK AZ AMATŐR  HÁZIGAZDÁKNAK, HOGY TŐLÜK SZOKATLAN MINŐSÉGET SZOLGÁLHASSANAK FEL VENDÉGEIKNEK, MINDEZT CSUPÁN NÉHÁNY PERC ALATT!

KÜLÖNÖS SZILVESZTER Tovább
süti beállítások módosítása